A 30. Wizz Air félmaraton egyike azon versenyeimnek amik az abszolút top közé sorolhatóak. Imádtam elejétől a végéig annak ellenére, hogy az egésznek kevés felkészüléssel és egy kisebb megfázással mentem neki. Most is a SUHANJ! Alapítványtól kölcsönzött handbikekal indultam, mint ahogy azt már 4 éve nagyrészt folyamatosan teszem. Hogy mi is az a handbike? Egy 3 kerekű kézzel hajtható sporteszköz mozgáskorlátozottak számára, talán így lehet a legjobban leírni, de azért íme egy kép is róla.
Az idei félmaraton miatt volt bennem egy kis félelem leginkább azért, mert a nyáron gyakorlatilag épphogy edzettem valamit és a felkészülést is nagyjából 2 héttel a verseny előtt kezdtem el. Persze sokat közlekedem a városban kerekesszékkel, de azért nem tekerek annyit, pláne nem 21 kilométert. Pluszban hozzájött, még a kis megfázás is úgyhogy aztán a verseny reggelén a kis gombócból inkább nagy gombóc lett.
Nagyon szép napsütéses idő volt, úgyhogy úgy voltam vele, hogy ha a dobógós helyet nem is sikerül megszerezni , de biztosan jól fogom magam érezni a verseny alatt.Az alapítvány színeiben 7 handbike-os állt a rajthoz, én pedig nagyjából az esélytelenek nyugalmával álltam a többiek mellé. Minket általában mindig egy kicsit hamarabb indítanak el, ez most is így volt. Az Andrássy úton a felvezető motorosok után 5-en haladtunk.
A Széchenyi térig ez így is ment, ahol aztán már csak 4-en maradtunk néha fej-fej mellett, néha kicsit lemaradva egymástól. Meglepő módon sikerült tartanom hol a harmadik, hol a negyedik helyet. Csak pislogtam, hogy mi történik, hiszen a felkészülésem korántsem volt meg, de talán az ismert terep és tényleg a jó idő volt, ami motivált, na meg persze az, hogy olyan emberekkel tekertem együtt, akikkel miközben mégis egymással versenyeztünk, el is dumáltunk és jól éreztük magunkat. Így ment ez egészen a 19-es kilométerig, ahol aztán már jött a versenyszellem, és javarészt engem is elkapott a gépszíj. Vaszil Gyuri és Juhász Tomi előttem, nyomomban pedig Lévai Endre tekert. Az utolsó kilométeren kezdtem érezni, hogy már fáradok, amit az egyik motoros rendőr észre is vett, és végig szurkolt, biztatott a célig azzal, hogy már igazán nincs sok hátra.
Valószínűleg így lett az, hogy sikerült elérnem a harmadik helyezést, ami után kellett pár perc, hogy magamhoz térjek.. Mindent egybevéve egy remek versenyen vehettem részt, megvolt a városnézés, és persze még egy dobogós helyet is sikerült bezsebelni.
Gratulálok minden résztvevőnek, aki teljesített valamilyen távot!
